Arthur Arz von Straussenburg
erdélyi szász származású magyar katonatiszt, császári és királyi vezérezredes (1857–1935) / From Wikipedia, the free encyclopedia
Báró straussenburgi Arz Artúr (németül: Arthur Freiherr Arz von Straussenburg), (Nagyszeben, 1857. június 16. – Budapest, 1935. július 1.) erdélyi szász származású magyar katonatiszt, császári és királyi vezérezredes, az első világháború sikeres katonai vezetője, 1917-től 1918-ig az Osztrák–Magyar Monarchia haderőinek vezérkari főnöke.[1]
Arz Artúr | |
cs. és kir. gyalogsági tábornokként 1916-ban | |
Született | 1857. június 16. Nagyszeben |
Elhunyt | 1935. július 1. (78 évesen) Budapest |
Állampolgársága | |
Foglalkozása | katona |
Iskolái | Samuel von Brukenthal Főgimnázium |
Kitüntetései |
|
Halál oka | szívinfarktus |
Sírhelye | Új köztemető, Budapest |
Császári és Királyi Fegyveres Erők 9. vezérkari főnöke | |
Hivatali idő 1917. március 1. – 1918. november 3. | |
Felettes | IV. Károly |
Előd | Franz Conrad von Hötzendorf |
Utód | a tisztség megszűnt |
Az Osztrák–Magyar Monarchia 1. hadseregének parancsnoka | |
Hivatali idő 1916. augusztus 16. – 1917. február | |
Helyettes | Székelyföldi Huber József ezredes |
Főparancsnok | Habsburg Frigyes tábornagy (1916) IV. Károly (1916-) |
Előd | Brogli Puhallo Pál vezérezredes |
Utód | Rohr Ferenc tábornagy |
A Császári és Királyi Fegyveres Erők 4. főparancsnok-helyettese | |
Hivatali idő 1918. november 4. – 1918. december 1. | |
Főparancsnok | Kövess Hermann tábornagy |
Előd | Habsburg–Tescheni Frigyes |
Utód | a tisztség megszűnt |
Katonai pályafutása | |
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra. | |
Ország | Osztrák–Magyar Monarchia |
Fegyvernem | gyalogság |
Szolgálati ideje | 1876–1918 |
Rendfokozata | Vezérezredes (Generaloberst) |
Egysége |
|
Háborúi, csatái | Első világháború: |
A Wikimédia Commons tartalmaz Arz Artúr témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Nagy múltú erdélyi szász nemesi családból származott. 1876-ban érettségizett a nagyszebeni evangélikus líceumban, majd tanulmányait a nagyszebeni jogakadémián folytatta, ahonnan azonban az első tanév leteltét megelőzően önkéntes szolgálatra jelentkezett egy császári és királyi vadászalakulathoz. Önkéntes szolgálati idejét követően hivatásos tiszti pályára lépett, és elvégezte a bécsi Hadiiskolát (Kriegsschule). A következő években különböző csapattesteknél és a vezérkarnál töltött be pozíciókat, 1902-től ezredes, majd 1908-ban vezérőrnagyi rendfokozatot kapott. 1912-től altábornagy, majd a rákövetkező évben a bécsi Hadügyminisztériumba helyezték osztályvezetőnek (Sektionschef).
Az első világháború kitörését követően a 15. gyalogos hadosztály parancsnokává nevezték ki, majd a kassai VI. hadtest parancsnokságát átvéve oroszlánrészt vállalt az 1914. november 28. és december 18. között zajló limanovai csatában és a májusi gorlicei áttörésben, melyeknek köszönhetően a központi hatalmak erőinek sikerült megállítani az orosz csapatok előrenyomulását a keleti fronton. 1915 augusztusában gyalogsági tábornokká léptették elő, majd 1916-ban az I. hadsereg élére nevezték ki, mely pozícióban sikeresen vette föl a harcot a számbeli fölényben lévő román csapatokkal azok erdélyi offenzívája során, és részt vett Románia megszállásában.
1917. március 1-jén IV. Károly magyar király sokak meglepetésére a sikeres harctéri parancsnokot nevezte ki a közös hadsereg vezérkari főnökévé a posztról távozó Franz Conrad von Hötzendorf helyére. Regnálása alatt az osztrák–magyar csapatok jelentős sikereket értek el mind a keleti, mind az olasz fronton, a caporettói áttörés során a központi hatalmak erői jelentős vereséget mértek az olasz erőkre, azonban a kellő utánpótlást és német támogatást nélkülözve végrehajtott újabb osztrák–magyar támadás (második piavei csata) súlyos vereséggel végződött, és végzetesen meggyengítette a védekezésre kényszerülő erőket. A központi hatalmak haderőinek döntő vereségét látva Arz felügyelete mellett a Monarchia 1918. november 3-án Padovában fegyverszünetet kötött Olaszországgal. A haderő főparancsnoki tisztéről lemondó uralkodó, IV. Károly Arz tábornokot kérte fel a poszt betöltésére, ő azonban elhárította a kinevezést.
A háború után a tábornok nyugdíjba vonult, és Bécsbe költözött. A Monarchia szétesését követően nyugdíját megvonták, és szűkösen élt, volt császári tisztek által létrehozott pénzalap segélyében részesült, majd 1925-től a magyar kormány is folyósított számára kegydíjat. 1933-ban magyar állampolgárságot kapott és hivatalos lakhelye Budapestre került át, itt hunyt el 1935-ben.