Kepler űrtávcső
From Wikipedia, the free encyclopedia
A Kepler űrtávcsövet a NASA bocsátotta fel a Discovery-program keretében azzal a céllal, hogy más csillagok körül keringő, földméretű bolygókat, exobolygókat keressen. A Johannes Kepler csillagászról elnevezett űrtávcsövet 2009. március 7-én[2] állították Nap körüli pályára. Kilenc és fél év működést követően a távcső korrekciós rakétáinak hajtóanyaga kezdett kifogyni, ezért a NASA 2018. október 30-án bejelentette, hogy nyugdíjazza a műszert.[3]
Ez a szócikk az űrtávcsőről szól. Hasonló címmel lásd még: Kepler. |
Nem tévesztendő össze a következővel: Kepler-távcső (csillagászati távcső). |
Kepler űrtávcső | |
Ország | Egyesült Államok |
Űrügynökség | NASA |
Gyártó | Ball Aerospace & Technologies Corporation |
Tudományos vezető | William Borucki |
Összköltség | 530 millió USD (építés) 60 millió USD (működtetés) |
Típus | Űrtávcső |
Rendeltetés | csillagászati megfigyelés |
Küldetés | |
Indítás dátuma | 2009. március 7. 03:49 UTC[1] |
Indítás helye | Kennedy Űrközpont LC–17B |
Hordozórakéta | Delta II |
Élettartam | 9,5 év |
Tömeg | 1039 kg |
Pályaelemek | |
Pálya | Nap körüli |
Pályamagasság | 1,01319 CsE |
Excentricitás | 0,03188 |
Periódus | 372,5 nap |
COSPAR azonosító | 2009-011A |
SCN | 34380 |
A Kepler űrtávcső weboldala | |
RSS hírek: | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Kepler űrtávcsövet arra tervezték, hogy földméretű exobolygók után kutasson fedési módszerrel az égbolt egy előre kiválasztott területén, a Cygnus (Hattyú) és a Lyra (Lant) csillagképek határán, és segítsen megbecsülni, hogy a Tejútrendszer többmilliárd csillaga közül hány rendelkezik hasonló bolygóval.
Az 1,4 méter átmérőjű, 95 centiméteres korrekciós lencsével felszerelt, 105 négyzetfokos látómezejű Schmidt-távcsövére szerelt 42 CCD (egyenként 2200×1024 pixel, összesen 95 megapixel felbontással) mintegy 170 ezer, 9-15 magnitúdós fősorozati csillag fényességét méri (mintegy 0,00001 magnitúdós pontossággal), hogy észlelje a fényességcsökkenést, amikor egy bolygó elhalad a csillaga előtt. A felfedezhető bolygók legkisebb tömege mintegy 0,5 földtömeg, a csillagtól mért legnagyobb távolságuk 1 CsE.
Indítására, többszöri halasztást követően 2009. március 7-én 03:49-kor (UTC) került sor, ezután Nap körüli, a Földet követő pályára állt, hogy a Föld ne zavarja a megfigyelésekben.[4] Működése során mintegy félmillió csillag megfigyelését végezte el, és több ezer exobolygó fizikai jellemzőit határozta meg. 2009-ben, a Kepler indulásakor az ismert exobolygók száma körülbelül 400 volt, 2018-ra ez közel 4000-re emelkedett, nagyrészt a Kepler és a K2 küldetések következtében.